Krónika, 1983. Júl.-Aug.
Wass Albert
Magyar Amerika és az emigració harminc évének mérlege
Aki darázsfészekbe nyúl, biztos lehet abban, hogy darázscsípés
éri. Ha mégis megkísérli, komoly oka lehet.
Nos, nekem is komoly okom van arra, hogy elmondjam itt,
amit mondanom kell, darázs-veszedelem ellenére is. Az írót, bárhova vesse
is a sors, lelkiismereti felelősség kötelezi, hogy megmondja az igazat,
s ne hallgasson el belőle semmit. Az igazat, ahogy azt érzi, látja és tudja.
Függetlenül attól, hogy mennyire érzékeny a kérdés, amihez hozzányúlnia
szükséges. Ebben az esetben arról van szó, hogy mit ér az amerikai magyar,
mint magyar, mint a magyar nemzet-közösség tagja, mint a Magyar Haza távolbaszakadt
fia. Mit érünk külön-külön és együttesen magyarságunk, népünk és
nemzetünk szempontjából nézve.
Bizony ide s tova harminc esztendeje is eltelt már annak,
hogy Amerika földjére lépve kimondtam a hitem szerint való tételt, hogy
minden magyar annyit. ér idekint, amennyit az orosz fegyverek árnyékában
gyötrődő nemzetéért cselekedni képes és hajlandó. Alapítottam ezt a tételt
arra a belső meggyőződésemre, hogy céltalanul és értelem nélkül semmi sem
történik ezen a világon. Tehát maga a tény; hogy a Jóisten átmenekített
bennünket ide Amerikába, azt jelenti, hogy munkát és felelősséget rakott
a vállunkra, amit itt kell elvégeznünk s nem máshól. Ez az elvégezni való
feladat pedig nem lehet egyéb, mint hogy hangjává váljunk az elnémítottak,
világgá üvöltsük szenvedéseinket, felrázzuk a világot s megismertessük
Amerika népével és vezetőivel az igazságot. Ráébresszük a világot arra,
hogy sokkal tartozik ám a Nyugati Kereszténység védelmében elvérzett, magára
hagyott, minden jussából kisemmizett magyarnak s nagyon is ideje, hogy
jó- cselekedettel fizesse vissza régi adósságát. - Más keresnivalónk
idegen földön nem lehet, mondottam ki az ítéletet harminckét esztendővel
ezelőtt a clevelandi Református Egyház nagytermében s elismételtem azóta
is minden kínálkozó alkalommal, évről-évre, de egyre csökkenő lelkesedéssel.
Mert rendre-rendre rádöbbentem arra, hogy ahány a magyar,
annyiféle a benne rejtőző ember, s ezt a magyar földről idesodródott, sokféle
magyarul beszélő embert két főcsoportra kell osztani idekint: bevándorlókra
és száműzöttekre. A bevándorló új életet kezdeni telepedett át Amerika
földjére, maga mögött hagyva múltat, hazát, nemzetet, míg a száműzött emigrációvá
változva át igyekszik folytatni a harcot nemzete és ősi hazája védelmében,
ahogy lehet. Megragadva minden alkalmat egy jövendőbeli jóvátétel előmozdítására,
melynek első feltétele az volt, hogy megismertesse Amerika népével és a
világ népeivel a magyart. Múltját és jelenét, s jussát egy szebb
és boldogabb jövendőhöz.
Nemrégen sikerült hozzájutnom az utolsó amerikai népszámlálás
statisztikai adataihoz. Amerika lakosai közül 1 582 00U férfi és
nő vallotta magát magyarnak, illetve magyar származásúnak s ezekből 534
000 magyar földön is született. Kiértékelve ezeket az adatokat az
amerikai magyar intézmények, egyesületek, sajtótermékek és könyvterjesztő
vállalatok tükrében, döbbenve kellett rájönnöm, hogy ebből a másfélmillió
magyar származású amerikaiból, akik közül félmilliónál több magyar földön
látta meg a napvilágot, mindössze alig ötezer vesz aktívan részt a magyar
szellemi, társadalmi és politikai életben s ebből az ötezerből is mindössze
alig egyezer magyar viseli vállán a küzdelem terheit és felelősségeit.
Az igazság kedvéért itt kell megjegyeznem, hogy a statisztika szerint
mindössze 132 000 amerikai vallja magát román származásúnak. Ezzel szemben
viszont közel 18 000 'amerikai román támogatja az amerikai román intézményeket,
s amikor Erdélyről van szó: tízezernél több román árasztja el leveleivel,
távirataival, tiltakozó beadványaival Washingtont. A nemzeti hűség tehát
sokkal erősebb az amerikai románokban, mint az amerikai magyarokban.
A minap alkalmam volt két jóindulatú amerikai képviselővel
szót váltanom az ”Ellenpontokban" lefektetett erdélyi magyar követelésekkel
kapcsolatban. Abból a célból, hogy vegyék rá a kormány illetékes urait
ezeknek a követeléseknek az elfogadására, mint azoknak a feltételeknek
egy részét, melyeknek alapján a Romániának nyújtandó kereskedelmi és egyéb
kedvezmények megújítása lehetségessé válhatna: Beszélgetésünk során
megmutattam nekik mindazokat a könyveket, amelyeket az utolsó 19 évben
angol nyelven kiadtunk Erdély dolgában. Az egyik képviselő, akinek családjában
kiadóvállalat van s így ismeri a "nem-népszerű” könyvek kiadásával járó
nehézségeket, megjegyezte szárazon: "Ezekre a könyvekre maguk ráfizettek
legalább százezer dollárt!" –”Viszont Amerikában több mint százezer magyar
él," szólt hozzá a másik, ”ha mindegyikük csak egy dollárral járult hozzá,
összejött a pénz." Mikor megmondtam nekik az igazat, hogy mindössze valami
ötszáz magyar segített hozzá ezeknek a szakmunkáknak a kiadásához, a két
képviselő összenézett és néhány pillanatig csönd volt. Aztán az előbbi
megszólalt újra. "Mora power to them" - mondta tisztelettel a hangjában;
amit magyarra valahogyan így lehetne fordítani: ,, Tisztesség és
becsület nekik!''
Jól mondta a képviselő. Tisztelet és becsület az amerikai
magyar emigrációnak. Mert nevezzük, aminek akarjuk, szidjuk, ahogy jólesik,
az igazság az, hogy ez a maroknyi emigráció megtette a magáét. S megérdemli,
hogy egy szép napon szobrot állítson emlékezetükre a hálás utókor. Mert
az alig ezer főből álló emigráció egymagában fenntart legalább
húsz hazafias magyar intézményt Amerika földjén, a magyar cserkészettől
az Amerikai Magyar Szövetségig, magyar hetilapjainktól és angol nyelvű
folyóiratainktól a könyvkiadó vállalatokig és ezeken keresztül fenntartotta
és továbbra is fenntartja a nemzetünk jövendőjéért küzdő
magyar szellemet, elvégezte a munkát, amit az előttünk járó nemzedékek
elmulasztottak. Könyvek, tanulmányok, újságcikkek és előadások formájában
megcáfolta mindazokat a tévtanokat, történelemhamisításokat, magyarellenes
propagandacikkeket és tanulmányokat, amikkel ellenségeink immár száz esztendeje
mérgezik a köztudatot és két világháború során sikerrel, fordították Amerika
népét ellenünk. Nagyon is ideje volt, hogy angol nyelven, nyomtatásban,
megcáfolhatatlan adatokkal alá- támasztva odahelyezze valaki a könyvtárak
polcaira az igazságot.
Az emigráció megtette ezt. A Library of Congress könyvjegyzéke
szerint 1953 és 1983 között 38 olyan angol nyelvű, jól dokumentált könyv
jelent meg amerikai vagy kanadai magyar kiadók útján, amelyek hitelesen
ismertetik a magyar múltat, a magyar kultúrát és magyar jelenünk politikai,.
gazdasági és kulturális problémáit a feldarabolt Hazában.
Az emigráció tehát becsülettel megállta a helyét. Intézményei útján
megépítette az alapot, melyen a magyar nemzeti eszmények megőrzése és átmentése
lehetővé vált. Ezen felül, minden egyes angol nyelvű könyvvel fegyvert
adott a magyarság kezébe, legyőz- hetetlen fegyvertárat kovácsolt egybe,
melynek szorgalmas, kitartó és okos használata adott időben meg- mentheti
a magyar nemzetet és visszaállíthatja az ezeréves Hazát. Pontosan
úgy, ahogyan ellenségeink hazugságokból összekovácsolt hamis fegyverzete,
az akkori magyar vezető réteg rövidlátása miatt Magyarország szétdarabolásához
vezetett:
Az elkészített szellemi fegyverek használata most már
az összmagyarságra, elsősorban is az amerikai magyarságra vár. Arra a félmillióra,
aki magyar földön született s ezáltal hordozója lett a magyar jövendőért
való felelősségnek. S arra az , egymillióra, aki már itt született
Amerikában, de magyar származásúnak vallotta magát s
ezzel részt vállalt a felelősségből. A származás kötelez, s aki ezt a kötelezettséget
restségből, kényelemből vagy egyéb okok miatt megtagadja, az megtagadja
a nemzetet, melyből származott, megtagadja őseit és saját vérének árulója
lesz. Angliát az angol származású amerikaiak mentették meg kétszer is a
pusztulástól. Írország az amerikai íreknek köszönheti függetlenségét
s az amerikai zsidóság nélkül nem lenne Izrael.
Aki viszont magyarnak nem jó, az amerikainak is hitvány, ezt tanítja
a történelmi tapasztalat. Akiben nincs hűség szülőföldjével,
a családja gyökerét rejtő magyar Hazával szemben, az hűtlen lesz befogadó
új hazájához is, ha érdeke így kívánja.
Sok évszázaddal ezelőtt kimondta már egy harcoló magyar, Zrínyi Miklós,
a költő-hadvezér: "Nem sokaság de lélek végez csoda dolgokat!" -
A lélek íme elvégezte a csoda dolgokat, az egyezer magyar megtette a magáét.
A többi már a sokaságon múlik. Az összmagyarságon, öt világrész határain
innen és túl. Ha van bennük még életerő; elvégzik a munkát s adandó időben
szabad lesz újra a magyar, tulajdon honában. Ha nincs bennük életerő, megérdemlik,
hogy elpusztuljanak, felszívódjanak élelmesebb idegen népekbe. Ezen mi
nem változtathatunk, se erre, se arra. Az emigráció munkája, felelőssége
ezen a téren véget ért. Új fejezet következik, új feladattal. Aminek elvégzésével
tartozunk még nemzetünknek és Hazánknak, mint bölcsekké vénült emigráció.
Ki kell dolgozzuk azt a tervrajzot, melynek alapján
a régi Magyar Haza egysége helyreállítható lehessen
egy új kor - szellemének és szükségleteinek megfelelően.
Ki kell dolgozzuk, a maga legparányibb részleteiben is, azt a Keretet,
melybe a Kárpát-medence minden lakosa beleillik, függetlenül attól, hogy
milyen nyelven beszél. Amit mindenki fenntartás
nélkül hazájának ismerhet el és mindenki
egyformán részesedik mindazokból a felmérhetetlen
gazdasági előnyökből, melyek természetes velejárói
lesznek a Kárpát-medence visszaállított gazdasági egységének.
Súlyos történelmi feladat ez, mely bölcsességet, elfogulatlanságot
és éleslátást igényel. De olyan feladat, melynek elvégzése nélkül - vagy
felelőtlen elvégzése által - mindaz, amit eddig elértünk az igazság ismertetése
és terjesztése terén - hiábavalóvá válhat. Ha egy hirtelen jelentkező történelmi
alkalom pillanatában nincs kéznél olyan tervrajz, mely biztosítani tudja
a békés együttélést és szabad fejlődést Európának azon a sok vihart látott
sarkában: a megoldás újra csak a ravasz élelmesek kezén marad s magában,
hordozza újra az elnyomás; pusztulás és elégedetlenség magjait, akárcsak
az előző megoldások.
Adjon hát az Úristen erőt, bölcsességet és céltudatos, emberfeletti
türelmet, munkabírást ennek az emigrációnak, hogy még ezt az egy nagy feladatunkat
elvégezhessük, mielőtt kifut lábunk alól az út.
|
